Zavarni néha még fogok

Élt egy orosz férfi a 20. század közepén, kire felfigyelt, aki látta, hallotta. Tíz évig volt Hamlet a moszkvai Taganka Színházban, százezrek nézték meg filmekben, de leginkább a dalai hatottak. Hazájában milliók adták kézrol kézre magnófelvételeit, közülük kevesen fitymálva vagy félelemmel. A dalokat egyetemisták igazították saját alkalmaikra és énekelték krumpliszedés után. A külföldi közönséget, eloször a franciát, megbabonázták többnyire rekedten, saját gitárkísérettel eloadott dalai. Pedig (Marina Vladyt kivéve) nem értették a szövegeket. Jó ideig nem értették magyar rajongói sem. De számít-e a szöveg, ha eloadója Vlagyimir Viszockij? Számít-e a szöveg lefordítva, ha nincs, aki gitárral, rekedten eloadja? Igen, amit Viszockij megírt, arra mi is rácsodálkozhatunk, ha vannak mufordítások.

Szövegíró volt-e Viszockij vagy költo? Barátja, Mihail Semjakin szinte erre válaszolt: „Egyszer egy rémes ivászat után össze voltam törve. Vologya együttérzon leült az ágyam szélére. Néhány teleírt papírlapot hozott. ‚Misenyka, ezeket már nem énekelni kell, hanem olvasni’ – nyújtotta nekem a lapokat. Vologya mindig költo akart lenni, már-már komplexusa volt miatta. Sosem felejtem el, amikor eloször jött Amerikába. Találkozott Joszif Brodszkijjal, aki nekiajándékozta verseskötetét. Utána Vologya egy hétig azzal nyúzott, hogy nézd, Brodszkij ezt írta ide: ‚A nagy orosz költonek, Viszockijnak.’ Megrendítette ez az ajánlás.”

Marosi Lajos 15 éve fordítja Viszockijt. A barátságot, a szerelmet és a hosiességet megéneklo versekkel kezdte, majd a börtön-, vodka- és sportdalokon át eljutott a szovjet képtelenségek kigúnyolásáig, végül a filozofikus, ám ijeszto látomásokat és undok pofákat is felvillantó költeményekig. A fordító a 160 idomértékes verset tartalmazó és kulturális háttérrel is aláfestett Viszockij-kötetet így jellemzi: „Bordaröntgen ez rivaldafénnyel”.