Ki ismer engem?

Ezt a novellás kötetét még Palotai Boris állította össze; de a könyv végleges formáját – testvére halála után – Palotai Erzsi adta meg. A kötet három ciklusra tagolódik: a legnagyobb, a Ki ismer engem? elbeszéléseket, a másik ketto: Esendo nagymama vagyok és Emlékek rendetlen fiókombol; tárcákat tartalmaz.

Írásait, személyiségét nem kell felfedeznünk: Palotai Boris ezúttal is imádja a történeteket, az élet furcsaságait; csúfondáros, melegszívu és kíváncsi. Amihez csak hozzáér: legyen az egy búbánatos férfi, egy öreg kredenc, egy vidéki korzó, egy töpörödött házikó: azonnal lélegzik, él. Az úgynevezett „mindennapokból” összegyujtött elbeszélései a sokféleségtol tömöttek – mint egy teli szatyor, melyet gyakorta cipelnek elbeszéléseinek hosei. Sikerének egyik titka talán, hogy amirol ír, azt belülrol ismeri – és majdnem mindig szereti is. Nemcsak azokat, akiket valóban szeret – azokat is, akiket kissé utál. Ez csak látszólagos paradoxon. Palotai Borishoz nemcsak a váratlanul özvegyen maradt és némi nyugalomra sóvárgó mama áll közel, hanem szépen felnott, életeros gyermekei is, akik egy ádáz szópárbajban akarják megkaparintani a maguk számára a mama szabadidejét, nyugalmát, lakását. A besavanyodott vénlány, aki egy üvegcse fürdosót talál – és úgy érzi, kiszáradt teste, élete megújul a habos kádfürdoben. A férj, aki abban a hitben élt, hogy nevetos, szerelmes feleségét egyedül o tette boldoggá – s halála után döbben rá, hogy az asszony nagyon is önálló, intellektuális, céltudatos ember volt; a fodrászlány, akinek külföldrol hazatért udvarlója hiába rakja elé felhalmozott muveltségélményét, de egybol kigyullad, amikor a fiú közli, hogy megtakarított pénzén öröklakást vásárolt. Palotai Boris humora minden – még tragikus – írásában is jelen van; tartást sugall, amivel a sokszor elviselhetetlennek látszó körülmények közé szorult figurák kievickélhetnek, vagy egyszeruen kibírják, elturik, amit az élet rájuk mért. Szereploinek humora, tartása része tehát Palotai Boris írói tartásának, ahogy az életben dolgozott, járt, segített, gyönyörködött, szenvedett, figyelt.

„Ezzel a rozsdafoltos kézzel hány kötet bánatot, csalódást írt már össze” – mondja egyik írásában. Igazán csúfolódó humorral leginkább mégiscsak önmagát látta. Mert Palotai Boris minden írói nagyképuségtol mentes volt. És hatásának, az írásaiban összegyujtött energiának talán ez egyik legfontosabb alkotóeleme.