Felhotlen éveim

Azért születünk, hogy a bennünk rejlo alkotóké­pességet, játékosságot, életszeretetet, életörömöt a leheto legváltozatosabb módokon fejezzük ki. Ezt gyerekkorunkban még ösztönösen tudjuk, majd a felnottek játszóterére lépve valahogy megtorpa­nunk benne. Vagy talán mégsem? Lehetséges vajon nem megtorpanni? Meggyozodésem szerint igen, lehetséges.

De vajon mi szükséges ahhoz, hogy felnottko­runkban is merjünk hinni önmagunkban, merjünk kísérletezni, kalandozni? Nos, egy tapasztalatokkal teljes, olykor bukdácsoló, néha nagyon humoros, esetenként akár kétségbeejtoen kilátástalannak tu­no, izgalmas kamaszkor mindenképp segít.

Fejlodésünk ugyanis nemcsak testben, de lélek­ben, szellemben is történik, és minél több kihívásba, sztoriba állunk bele cselekvo módon, annál több ta­pasztalatot szerzünk, mely tapasztalatok formálják jellemünket, erosítik életképességünket, színesebbé, élvezetesebbé teszik személyes világunkat.

Bár a mai világban nem könnyu létezni, még­is arra biztatok mindenkit: merjetek élni! Élni, tapasztalni, alkotni, elesni, majd újra felállni, sírni és nevetni, és igen, legfoképp szeretni. Mert az élet szép. Élni jó. Lelkesedéssel, hittel, bátorsággal élni pedig kifejezetten isteni.